Fogadd el, engedd el, bocsáss meg, mindnyájan egyek vagyunk, minden szeretet…..nagyszerű spirituális tanítások ezek, van igazságtartalmuk, csak nem mindegy hogy hogyan és mire használjuk őket.
Nem olyan könnyű megbocsájtani, amikor tele vagyunk haraggal. Amit ráadásul még szégyenlünk is, hiszen egy jóérzésű (spirituális) ember nem lehet haragtartó. Nem könnyű elfogadni valamit, aminek a gondolatára összerándul a gyomrunk, megfeszül az egész testünk és egy hangon kiáltja: NEM!
Igen. Ott az ellenállás. Az ember nem akar elfogadni olyasmit, ami fájdalmat okozott neki valamikor, vagy szorongással tölti el. A testünk védekezni kezd. Megfeszül, ahelyett, hogy elengedne, kilazulna, megkönnyebbülne. És ez teljesen természetes. Nehéz az elfogadás, ha bántás, sérülés van mögötte, a test pedig pontosan tudja, mi a legmélyebb valóságunk.
Nehezen fogadjuk el magunkat is. Sokan állunk harcban önmagunkkal, nehezen tudjuk elfogadni a személyiségünk nehéz részeit. Talán ehhez annak belátása is hiányzik, hogy emberek vagyunk és az ember ilyen. Esendő, téved, hibázik, bánt másokat, akár szándék nélkül, akár szándékkal. Sokszor nehéz ezzel szembesülni.
Lehet, hogy félünk elfogadni magunkat. Attól tartunk, hogy ha megtörténik az elfogadás, akkor nem lesz mi motiváljon bennünket a változásra. Ha elfogadjuk a rossz szokásainkat, vagy hogy előfordul, hogy lusták, irigyek, féltékenyek vagyunk és ez sok fájdalmat okoz nekünk, akkor hogyan fogunk fejlődni, kigyógyulni az ártó tulajdonságainkból? Mintha csak az állandó harcviselés önmagunk ellen hozhatná el számunkra a fejlődést, a gyógyulást. Győzedelmeskednem kell önmagam felett –gondolhatjuk – és ez nem mehet másként mint, hogy ostorral és elutasítással megyek önmagam negatív tulajdonságai ellen.
Maga a szó „elfogadás” sokunknak tűnhet úgy, mintha valamibe beletörődnénk, vagy egy külső kényszer hatására megtörnénk. A szó jelenthet számunkra kényszerűséget, lemondást valamiről úgy, hogy nem igazán akarjuk.
Pedig az elfogadásnak van hétköznapi értelemben vett jó jelentése is. El lehet fogadni egy ígéretes állásajánlatot, vagy az eladó lakásunkra ajánlott kedvező vételi árat. Szóval, az elfogadás a mindennapokban is lehet hasznos, lehet örömteli, járhat pozitív eredménnyel.
Carl Rogers pszichológus mondta, hogy „furcsa paradoxon, hogy amikor elfogadom magam, olyannak, amilyen vagyok, akkor képes vagyok megváltozni.”
Érdekes és érdemes rajta elgondolkodni, hogy vajon miért lehet így?
Miért lehet az, hogy Milerépa az egyik legnagyobb buddhista mester tanmeséje is arról szól, hogy a belső démonok ellen sosem a küzdelem, vagy démonok megtagadása a megfelelő módszer, hanem a szembenézés és a démonok elfogadása?
Lester Levenson a Sedona módszer megalkotója a teljes érzelmi elfogadás technikáját használva szabadult meg súlyos (halálos) betegségeiből 42 éves korában és élt békésen 85 éves koráig.
Nagyon szeretem a mindfulnessben, hogy nincs benne erőszak. Nincs benne kényszer, nem akarunk semmi olyasmit magunktól, amire nem vagyunk még készek. Nem erőltetjük, hogy szeressünk, amikor nem tudunk szeretni. Nem erőltetjük, hogy bocsássunk meg, amikor tele vagyunk haraggal. De annak szükségességét, hogy szembenézzünk a nehézségeinkkel és gyakoroljuk az elfogadást a mindfulness sem vitatja, sőt. Az egész gyakorlás kulcsa az, hogy a legmélyebb valóságunkkal ismerkedünk.
A mindfulness gyakorlásunk nem erőltet, hanem figyel, nem akar, hanem érez és együttérez. Befelé figyel, nem a történettel foglalkozik, amely kiváltja az érzéseket, hanem konkrétan az érzésekre és a testérzetekre koncentrál.
Az elfogadás a mindfulness gyakorlatában egy sokkal mélyebb szintre visz bennünket. Ott dolgozunk magunkon, ott gyakoroljuk az elfogadást, ahol az érzéseink és a testben keletkező érzeteink vannak.
Példa: Történt velem valami, amely nehéz érzéseket kelt bennem: harag van bennem, esetleg szomorúság, vagy szorongás. Ezekhez az érzésekhez testérzetek is társulnak. Esetleg összeszorul a gyomrom, a szívtájékon feszülést érzek, gombóc van a torkomban, vagy érezhetek bármi mást, ami a testemben a történetem hatására megjelenik bennem. A gyakorlásunk során ezeket az érzéseket, és testérzeteket igyekszünk elfogadni. Nem utasítjuk el azt, amit érzünk, hanem megengedjük magunknak, hogy érezzük őket. Nehezek ezek az érzések, nem szoktuk őket szeretni, általában védekezünk ellenük, vagy menekülünk tőlük, föl, a fejünkbe. Elkezdünk gondolkodni róluk.
Nem kell szeretni a nehéz érzéseket, csak megengedni, hogy legyenenk ott. A haragom, a szomorúságom, a félelmem. Legyen ott, hiszen már ott van. Nem akarhatom, hogy ne legyen ott, hiszen már ott van. És ha már ott van, akkor lássam, érezzem, hogy mi is az pontosan. Legyen tapasztalatom a belső valóságomról.
Ha harag van bennem, ismerjem fel a haragot és ha képes vagyok rá, engedjem meg, hogy az érzés bennem legyen.
A mindfulness gyakorlása közben nem kell megmagyaráznunk, hogy mi, miért történt, ki tehet róla, tehát nem foglalkozunk a történettel. Csak az érzéssel és a testérzetekkel.
Már ez a két lépés is (felismerés, megengedés) nagyon sokat oldhat a haragunkon, vagy más nehéz érzésünkön, vagy akár el is tűnhet az a bizonyos érzés. A test és a lélek ugyanis nagyon hálás, ha törődéssel fordulunk feléjük.
Ez az elfogadás, amit tudunk gyakorolni. Ha megengedjük magunknak az érzéseinket és a hozzájuk kapcsolódó testérzeteket, akkor a lehető megmélyebb szinten leszünk támogató társai önmagunknak. Nem utasítjuk el a belső világot, nem menekülünk azonnali cselekvésbe, vagy gondolkodásba, hanem együtt vagyunk magunkkal, csendes elfogadásban, együttérzéssel, hiszen az ott belül nekünk fáj.
És az a néhány másodperc, amit csendben eltöltünk önmagunk nehézségeivel, át tudja írni a belső világunkat és a reakcióinkat is. Azáltal gyógyulunk, hogy nem bántunk (se magunkat, se mást) hanem együttérzéssel fordulunk önmagunk felé.
Ha nincs többé háború én és én között, akkor lassan a béke is megérkezhet a belső világunkba.
„Ahelyett, hogy megpróbálnánk legyőzni az érzelmek hullámait és megszabadulni eredendően tisztátalan énünktől, megfordulunk és hús-vér valóságában magunkhoz öleljük az életet – minden tökéletlenségével, zűrzavarával, misztériumával és vibráló életteliségével. Azáltal, hogy feltétel nélküli és elfogadó jelenlétet fejlesztünk ki magunkban, abbahagyhatjuk az önmagunk ellen vívott csatát” Carl Jung (Tara Brach: Radikális elfogadás)
A 2025. 12. 02-ei online gyakorlás témája
