Szeresd magad gyógyulásig... Szeresd magad gyógyulásig... Szeresd magad gyógyulásig... Mint egy könyörgés, vagy ima, úgy hangzik számomra ez a mondat, amely Sri Nisargadatta indiai mester egy gondolata. Háromszor is le kellett írnom. Vajon miért? Sokszor érzem, hogy többször kell elolvasnom egy mondatot, egy bekezdést, hogy valóban értsem, mit is akar mondani számomra. Szeresd magad gyógyulásig – talán ezt nem is lehet elégszer elmondani. Nehéz mondat, ha a tartalmát mélyről utasítjuk el. Önmagunk szeretete sokuknak kihívás, nehéz ügy, valaki számára éppen csak egy legyintést érdemel. Ugyan már. Minek foglalkozni vele(m)? Talán azért kell foglalkoznunk magunkkal, mert a valódi szeretet gyökere ott…
-
-
Egész életünkben a boldogságot keressük. Szeretnénk jól érezni magunkat, szeretnénk szeretve lenni, kapcsolódni másokhoz, vágyjuk a kiteljesedést, a szabadságot, de a sikereink és az örömteli pillanatok mellett gyakran sok belső, külső gond nyomaszt bennünket. Lehet, hogy sok negatív érzés és gondolat van bennünk, nem vagyunk jó viszonyban magunkkal, esetleg önértékelési zavarral küzdünk, nem jól érezzük magunkat a bőrünkben és a világban. Keressük az életünk értelmét, életünk párját, sóvárgunk a szeretet iránt és sokszor magányosak vagyunk. Ha kifelé nézünk, úgy tűnik, hogy a világ két kézzel szórja felénk a boldogság lehetőségeit, ezért a külvilág felé fordulva keressük, kutatjuk, szaladunk utána mindenfelé:…
-
A boldogság a tudatodon múlik – ez állt azon a táblán Kathmanduban, a Kopan monostor kertjében, amelyre többek közt a résztvevőknek szánt legfontosabb üzeneteket írták az ott lakó szervező szerzetesek. Bosszantott a dolog. Még hogy a tudatomon. Könnyű meditálgatva élni Kopan gyönyörű kertjében, a világ tetején, a Himalája lélegzetelállító hegyei között, nem szembesülve az élet igazi nehézségeivel. Könnyű így kiegyensúlyozottnak lenni, gondoltam akkor, és kitalálni, hogy a boldogság a körülményektől függetlenül átélhető és csak azon múlik, hogyan fogadom az élet eseményeit.