Az életünknek sok minden adhat értelmet, sokféleképpen kereshetjük, mi a legfőbb cél. Nehéz elfogadni, hogy az élet egyszer történik csak velünk és a folyamatos problémamegoldás, az öröm és bánat váltakozó napszakai körül zajlik. A végére majd egy pont kerül, amelyben összesűrűsödik minden, ami voltunk, amit tettünk, amit felhalmoztunk. Keveseknek sikerül a hamar elhalványuló ponton túl valóban nyomot hagyni maguk után.
Sokan keressük a kapcsolódást a „nagysághoz”, próbáljuk kitalálni, hogyan lehetnénk számottevőek, hogyan lehetne fontos az, hogy létezünk. A fontosságtudat egyszerű, hétköznapi eszközei a pénz, a hatalom, a látvány, a külsőségek. Segít nekünk ebben a média, a közösségi oldalak, ahol mindenkiből lehet egy estére szuperhős. Nem kell hozzá más, csak egy jó kép, egy sokakat megmozgató történet, vagy igaz, vagy nem, ezeken a fórumokon nem számít.
Vágyunk földöntúli képességekre: egy kézmozdulattal eltüntetni problémákat, meggyógyítani betegségeket, helyrehozni nézeteltéréseket. Mindezt lehetőleg azonnali hatállyal, se türelem, se munka ne kelljen hozzá. Jó lenne rögvest az egyetemes (isteni) erőből meríteni és nem csetlő-botló emberi mivoltunkat próbára tenni minden akadály előtt.
A vágyakozás azonban nem tanított meg minket arra, hogy dolgozzunk magunkon. A saját, őszinte és értékes világunk felfedezése munkát igényel. Ebben nem segít rajtunk egy szép fotó, vagy a hamis kép, amit a világ felé önmagunkról mutatunk. Attól még a valóság – egyetemesen a legnagyobb erejű- pontosan tudja, kik is vagyunk valójában a hamisságunk mögött. A legnagyobb harc és bátorság – egy igazi hőstett – amikor szembenézünk mindazzal, amit önmagunkban találunk. Minden gondolat, érzés, félelem, vágy terítékre kerül. Szép kis vacsoraasztal, megterítve önmagunk belső életével.
Csak látni kell, amit nézünk, ennyi a teendő. Mindent szemügyre venni. Csodálkozni lehet, bántani önmagunkat nem érdemes, hiszen van, ami van. És a kérdés először is mindig az, hogy mi van. Nézzünk körbe. Nem baj, ha nem tetszik, amit látunk, amit érzünk. És az se baj, ha sokáig tart, míg megbarátkozunk a belső világunkkal. Minden egyes felismerés, őszinte gondolat, szó, pillanat, gyógyító erejű. Közelebb visz ahhoz bennünk, aki valódi, aki igazából létezik.
Nagy az, aki őszintén létezik.
Nagyság az, aki őszintén teszi, amit tennie kell.
Az élet nem is több ennél.
Éppen elég feladat előmerészkedni a maszkok mögül.