„Megállhatunk egy kis időre a sok feladatunk között, hogy meditáljunk. Megállhatunk a meditációnkban, hogy elengedjük a gondolatokat és a figyelmünket visszavigyük a légzésünkre. Megállhatunk a mindennapi életünkben, hogy részt vegyünk egy tanfolyamon, egy elvonuláson. Megállhatunk egy beszélgetésben, hogy elengedjük azt, amit mondani szeretnénk, hogy inkább teljes figyelmünkkel a másik emberre figyeljünk. Megállhatunk akkor is, amikor megörülünk valaminek, vagy elszomorodunk, hogy megélhessük az érzéseinket. Ezekben a szünetekben megszakítjuk azt, amit éppen csinálunk: gondolkozás, beszéd, séta, írás, tervezés, aggódás, evés, azért, hogy teljes szívvel jelen legyünk, figyeljünk és gyakran fizikailag is mozdulatlanok legyünk.” Tara Brach
Minden megállás szünetében lehetőségünk van arra, hogy kilépjünk a szokásaink, az énünk megszokott világából, és hogy átérezve, megélve a pillanatot, benne legyünk abban a helyzetben, amiben éppen vagyunk.
Akár egy lélegzetvételnyi szünetnek is jelentősége lehet egy beszélgetés, vagy egy vita során, amikor reagálnunk kell egy másik ember véleményére. Sorsfordítónak is nevezhetjük azt a pillanatot, amikor egy felfokozott érzelmi helyzetben a hirtelen reakció helyett a megállást választjuk és időt adunk arra magunknak, hogy végiggondolva a mondandónkat a szokásos helyett valami mást reagáljunk. Valami olyat, aminek nincs még előre megírva a forgatókönyve, mert nem a rutinok működtetik, hanem a jelen pillanatban megélt valós érzések és gondolatok.
A megállás pillanatai valójában minden helyzetben átalakító jellegűek, olyanok mintha ultrarövid elvonulások lennének.
Lehet, hogy csak néhány pillanatra vagyunk távol a szokásaink, reakcióink világától, de ez a néhány pillanat is elég ahhoz, hogy felfrissülve, megújulva, másként, tudatosabban térjünk vissza az énünkhöz.
Ez a tudatosabb én más válaszokat fog adni a külső-belső ingerekre, ami az életet is más irányba tereli.
A valódi, hosszabb, több napos elvonulásokon a megállás, a szünet hosszabb ideig tart, így hosszabb ideig tudunk távolságot tartani a szokásos énünktől. Az elvonulások idején eltávolodunk attól a környezettől, azoktól a teendőktől, amelyek addig alapvetően határoztak meg bennünket és valami olyasmivel foglalkozunk, ami teljesen más, mint amit a hétköznapjainkon tenni szoktunk.
Vannak olyan elvonulások, ahol jógázhatunk, meditálhatunk, kipróbálhatjuk az egészséges táplálkozást, kirándulhatunk, új emberekkel találkozhatunk. Ezek az elvonulások nagyszerű lehetőséget biztosítanak arra, hogy kiszakadjunk a mindennapokból, új információkkal gazdagodjunk, tanuljunk, új emberekkel ismerkedjünk meg, esetleg új irányt vegyen a táplálkozásunk, vagy megszülessen bennünk az elhatározás, hogy komolyabban szeretnénk mozgással, tudatos életmóddal foglalkozni.
Léteznek olyan elvonulások is, ahol a hangsúly a spirituális gyakorláson van. A menetrend itt szigorúbb, kevesebb lehetőség van a választásra, a figyelem inkább befelé fordul, a hangsúly az önismeret fejlesztésén és a gyakorlásban való fejlődésen van.
Ezeken az elvonulásokon érdekes tapasztalatokat gyűjthetünk arról, hogy mennyire vagyunk a szokásaink rabja, mennyire tudunk alkalmazkodni egy számunkra teljesen idegen napirendhez, mint például a korai kelés, a napi többszöri gyakorlás – akár jóga, akár meditáció – el tudjuk-e fogadni, hogy kizárólagosan vegetáriánus ételeket fogyaszthatunk és hogy idegenekkel kell egy szobában aludnunk. Az elvonulás ideje alatt kiderülhet számunkra, hogy mennyire vagyunk rugalmasak, megértőek, elfogadóak, a határaink megfogalmazása után pedig, hogy egyáltalán mit gondolunk ezekről a fogalmakról.
Ha az elvonuláson esetleg van megszabott csendidő, akkor ez is érdekes tapasztalást hozhat számunkra. Vajon hogyan tűrjük a csendet? Hogyan toleráljuk azt, hogy nincs beszéd, nincsenek kérdések, nem tudjuk azonnal megosztani azt, ami történik velünk?
Olyan elvonuláson is részt vehetünk, ahol a cél kifejezetten az, hogy teljes mértékben befelé forduljunk. A szervezőknél kell hagynunk a mobiltelefont, nem használhatunk internetet, nincs lehetőség olvasásra, írásra, zenehallgatásra, sőt, még szemkontaktust sem vehetünk föl a többiekkel.
Sok új dolgot tanulhatunk magunkról a belső világunkba bezárva: megtudhatjuk mi történik a fejünkben, milyen gondolataink vannak, milyen történeteket ismételgetünk magunkban, milyen érzelmek jelennek meg bennünk, mik azok az érzelmi ügyek, amelyek nincsenek bennünk lezárva, hogyan toleráljuk önmagunkat, a felfokozódott érzelmeinket, a hangulatváltozásainkat. Mit teszünk akkor, amikor nincs kedvünk, nem akarunk megtenni valamit, amit az elvonulás menetrendje kér tőlünk? Túl tudjuk-e tenni magunkat azokon a helyzeteken, amelyeket el kell fogadnunk?
Minden komolyabb spirituális gyakorlást igénylő elvonulás alapos teszt önmagunk számára. A mélyünkre látunk le talán úgy, ahogy azt megelőzőleg még sosem.
Azokon az elvonulásokon, ahol szorosan vagyunk önmagunkkal összezárva, óhatatlanul is vannak mélypontok. Az ember olyankor nem érti, miért csinálja, ott akarja hagyni, szeretne mással foglalkozni. Legutóbb egy három napos vipassana elvonuláson éltem meg hasonlót. Azt hittem, hogy három nap alatt nem erősödik fel bennem annyira az ellenállás, hogy ezek a gondolatok megjelenjenek bennem, de tévedtem. Dühös lettem, elment a kedvem az egésztől, mást szerettem volna csinálni. Nem emlékszem mit, talán nem is volt konkrét vágyam, csak annyi, hogy ne kelljen meditálnom. Csodák-csodájára azonban, ahogy ez már máskor is megtörténhetett, egy pillanat alatt fordult a hangulatom. Talán mert sétáltam egy rövidet, vagy vettem néhány mély lélegzetet, vagy süttettem az arcom a kora április nappal Azt hiszem csak megálltam egy pillanatra. Nem fűztem tovább a kellemetlen gondolataimat, hanem vettem egy levegőt. És a következő pillanatban, mintha mi sem történt volna, felfrissülve folytattam tovább a gyakorlást.
Úgy tűnik, hogy a megújulás pillanatnyi szünetében még egy beszorított helyzetben is van szabadságunk választani.
