Indiai mosoly
A hajnali szél már napok óta a perzselt fa illatát hozta. Az illat sűrű volt, fojtó, még a ruháimat is átjárta a szoba szekrényében. Reggel hat órakor kint már világos volt, bár a nap még bujkált, nem volt láthatóan jelen az égen. A hegyoldalt sűrű füst borította, a hegy eltűnt mögötte, helyén átláthatatlan fehérség.
Égtek az erdők… (folytatás)
Árnyékok a parton
Kettő volt. Az egyik hosszabb, a másik rövidebb. A hosszabb árnyék lassan, kimérten járt. Tudta, hogy a másik követi. Nem kellett hátranéznie, mindig így sétáltak.
A rövidebb nem szeretett volna lemaradni. Tudta, hogy merre igyekeznek mindketten, de tartott attól, hogy a hosszú meggondolja magát és irányt vált, talán mert rövidebb, rejtélyes utat talált. A rövidebb árnyék előre nézett, igyekezett nem szem elől téveszteni a másikat. A folyóparton sétáltak… (folytatás)
Várakozás
Egész délután a folyó parton ültek és várták, hogy végre meghaljon valaki.
M furcsán nézett rá, amikor azt kérdezte tőle, elvinné-e egy halottégetésre. Náluk ez nem szórakozás, vagy szabadidős program, csak egyszerűen az élet része; azok vesznek részt rajta, akik érintettek. Úgy érezte magyarázkodnia kell: sosem látott még ilyen szertartást és mindig is izgatta a végső búcsú gondolata. A halállal kapcsolatos eksztázisáról már nem mert neki beszélni… (folytatás)
Kórterem
Megkérdeztem, hány éves. Azt mondja hatvan. Gyanús volt. Haja szétálló indián fejdíszként formázott glóriát a feje köré, ahogy szétterült a párnán. Széles, csupa kedvesség mosolya nem csak az arcát töltötte be, de vékony, aszott, mozdulatlan testét is. Az egész test egy nagy mosoly volt. Elgondolkodott. Nem lehet, a lányom hatvan. Akkor hetven, mondta diadalittasan. Örült, hogy megfejtette. A múlt héten volt már nyolcvankettő is… (folytatás)
Átvillanás
egy vékony mezsgye, nem is vékony, nem is mezsgye, inkább szűk átjáró… (folytatás)