Szeresd magad gyógyulásig...
Szeresd magad gyógyulásig...
Szeresd magad gyógyulásig...
Mint egy könyörgés, vagy ima, úgy hangzik számomra ez a mondat, amely Sri Nisargadatta indiai mester egy gondolata.
Háromszor is le kellett írnom. Vajon miért?
Sokszor érzem, hogy többször kell elolvasnom egy mondatot, egy bekezdést, hogy valóban értsem, mit is akar mondani számomra. Szeresd magad gyógyulásig – talán ezt nem is lehet elégszer elmondani. Nehéz mondat, ha a tartalmát mélyről utasítjuk el. Önmagunk szeretete sokuknak kihívás, nehéz ügy, valaki számára éppen csak egy legyintést érdemel. Ugyan már. Minek foglalkozni vele(m)?
Talán azért kell foglalkoznunk magunkkal, mert a valódi szeretet gyökere ott van bennünk, elrejtve a maszkjaink, sérüléseink, hiányaink mögé. Egy olyan múltbéli helyen talán még fellelhető, ahol az a kicsi fiú, vagy lány még hitt és bízott a szüleiben, a világban és magában. Gyakran előfordul azonban, hogy a gyerek biztonságérzete, a szülőkbe vetett bizalma korán megsérül és így feltételekhez kötött, adok-kapok játszmává alakul át számára az a szeretet, ami tiszta formájában egyszerű, egyértelmű és áradó természetű.
Ahhoz, hogy igazán tudjunk szeretni és hogy mélyen tudjunk másokkal is kapcsolódni, önmagunkkal is jóban kell lennünk.
Nagyszerű, ha van arról saját tapasztalaunk, milyen az, amikor képesek vagyunk segíteni, támogatni magunkat, amikor a kudarcaink, nehézségeink nem szégyenérzettel, végtelen fájdalommal, letargiával, csalódottsággal töltenek el bennünket, hanem csendes megbocsájtással fogadjuk, hogy emberek vagyunk, tévedünk, hibázunk, sérülékenyek vagyunk, csakúgy, mint bárki más.
Ha azonban folyamatosan bántjuk, bíráljuk magunkat, az olyan, mintha állandó harcban állnánk önmagunkkal. Egy bántó szellemet táplálunk magunkban, mintha ettől remélnénk jobb eredményt, előrelépést az életünkben, azonban ez a szellem ahelyett, hogy a táplálásért cserébe energiát adna nekünk, valójában felemészti a belső erőnket.
Lehet, hogy észre sem vesszük azokat a belső hangokat, amelyek sosem kedvesek hozzánk. Megszoktuk, hogy így vagyunk magunkkal, amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban. Olyan régóta „gyakoroljuk” már a belső működésünket, hogy nem vagyunk tudatában annak, hogy valójában egy belső bántalmazóval élünk együtt.
A sikerekhez szükséges képességeket azonban érdemes más módon megszereznünk. Úgy, hogy közben nem bántjuk magunkat és nem sérülünk.
Szeresd magad gyógyulásig…
Vajon miért furcsa sokunknak az a lehetőség, hogy akár kedvesek is lehetünk önmagunkhoz? Pont olyan kedvesek és megértőek, mint ahogy a szeretteinkhez, vagy a legjobb barátunkhoz vagyunk. Érdekes belegondolni abba, hogy másokat támogatunk, mások fájdalmával, nehézségével együttérzünk, másokat megölelünk, támaszként állunk mellettük ha nehéz helyzetben vannak. Amikor azonban mi vagyunk bajban, esetleg hibázunk, vagy nehéz konfliktusba keveredünk, többnyire nem vagyunk képesek arra, hogy együttérezzünk magunkkal. Vajon tudjuk-e, hogy akár meg is vígasztalhatjuk magunkat? Tudjuk-e, hogy képesek vagyunk arra, hogy megnyugtassuk magunkat, akár vigasztaló szavakkal, akár egy öleléssel, akár csak azzal, hogy a szívünkre, vagy az arcunkra tesszük a kezünket?
A világban gyakran úgy létezünk, mintha mindenki más megérdemelné az együttérzésünket, csak mi magunk nem. Az együttérzés köréből ahová minden ember, állat és növény tartozik, mintha önmagunkat kifelejtenénk. Mindenki megérdemli az együttérzést, mindenki megérdemli, hogy szeressék.
Tényleg lehetséges lenne, hogy a szeretet, az együttérzés csak neked nem jár?
Össze vagyunk zárva önmagunkkal, akár tetszünk magunknak, akár szeretjük magunkat, akár nem. És ha már így esett, hogy ez a sorsunk, ezeket a nehézségeket hoztuk magunkkal és gyűjtöttük össze az utunk során, az önszeretet tudatos gyakorlásával sokkal többre jutunk, mintha bántanánk magunkat, vagy csak eltűrnénk önmagunk társaságát. Sőt! Világokat mozdít meg és transzformál bennünk az a gondolat, hogy számítunk. Lehetünk fontosak önmagunk számára, lehetünk jóban magunkkal és a bajban is számíthatunk önmagunkra. Egy jó anya, a legkedvesebb barát, egy törődő társ – mindez lehetünk önmagunk számára.
Szeresd magad gyógyulásig…
