bed of white petaled flower
Meditáció

Újrakezdések

Vezetett meditáció során gyakran hangzik el az az instrukció, hogy „Vidd vissza a figyelmed a légzésre”.

(Vagy a testérzetekre, vagy bármi másra, amit éppen a figyelmünk tárgyának választottunk.)

Ha a figyelmünk abban a pillanatban véletlenül valóban máshol járt, ami gyakran előfordul, akkor ráeszmélünk, hogy elveszítettük a fókuszpontot. Lehet, hogy gondolkodtunk, elmélkedtünk, tervezgettünk, vagy múltbéli élményeken rágódtunk, egyszóval nem voltunk ott, ahol éppen a meditációs gyakorlatunk szerint lennünk kellett volna: a fókuszponton.

Ez történik akkor is, amikor a munkánk során, vagy bármikor napközben a napi feladataink közben, vagy akár egy beszélgetés közben, elveszítjük a fonalat, fejben nem vagyunk ott, nem figyelünk.

A gyakorlás legfontosabb eleme az elkalandozott figyelmet visszavinni a  fókuszpontra és újra elkezdeni a figyelem koncentrálását.

Van ebben az újrakezdésben számomra valami érdekes, izgalmas, inspiráló.


A gyakori elkalandozás teljesen természetes, hiszen az elménk kalandozó természetű. Gyakran szed a múltból elő történeteket, valamit, ami ma történt, tegnap, sok évvel ezelőtt, vagy mielőtt becsuktuk a szemünket, hogy elkezdjük a gyakorlást. A múlthoz tartozik minden, ami már volt, legyen az bármilyen közel is a jelenhez, de ha már megtörtént, az már a múlté.

Az elménk (gondolataink) másik kedvenc helye a jövő. Mi lesz, mit fog mondani, mit fogok mondani, mit tegyek, stb? Minden, ami még nem történt meg, nem hangzott el a valóságban a jövőhöz tartozik.

Az elmének az a természetes, hogy állandóan mozog, ugrál múlt és jövő között, és érdekes módon azt a vékony mezsgyét szereti átugrani, ami a leginkább fontos a boldogságunk, kiegyensúlyozottságunk, a megújulásunk lehetősége szempontjából, és ez a jelen pillanat. A jelen pillanat az, amit az elme a legkevésbé érzékel, mert a jelenben nincs ugrabugrálás, nincs zaj, odafigyelés van, átlényegülés, átengedés, megengedés van. Ezt az elménk nem szereti, nincs „képben” a jelennel kapcsolatban. Nincs képe a jelenről.

A két távlat – múlt és a jövő- között van egy rés, ahol éppen történnek a dolgok. Elképzelhetjük ezt egy folyó két partjának. Egyik part a múlt, a másik a jövő. Középen folyik az élet, ott történik a valóság.

Mi is odaigyekszünk a meditációs gyakorlatainkkal.

A meditációnkban ezt gyakoroljuk akkor, amikor arra irányítjuk a figyelmünket, ami most történik. Most történik a légzésünk, most keletkeznek és múlnak el a testérzeteink, most halljuk a külvilágból érkező zajokat, hangokat. Ez az a most, amit igyekszünk megtapasztalni a figyelmünk segítségével.

Az életünkből, személyiségünkből való megpihenés, felfrissülés, megújulás lehetőségét találjuk abban a pillanatban, amiben ott tudunk lenni. Ha végre egy pillanatban nem azok a gondolatok vezetik a figyelmünket, amelyek a múltról, vagy a jövőről szólnak, akkor végre pihenhetünk egy kicsit és teret adhatunk a változásnak. Ha végre nem ismétlünk, akkor jöhet valami új, valami más.

A meditáció gyakorlásával tudatossá válhatunk a belső működésünkkel kapcsolatban. Egyre inkább tudatába kerülünk annak, hogy mi történik valójában a fejünkben, a szívünkben. A gyakorlásunk segítségével átkondícionáljuk az elménket arra, hogy képes legyen elmélyedni és így egyre gyakrabban megtapasztalni a jelent.

Amikor meditálunk, akkor egy új típusú mentális működésen dolgozunk.


Új dologgal próbálkozunk, koncentrálni, figyelni tanulunk,, a figyelmünket befelé, önmagunk felé fordítjuk. Figyeljük a légzésünket, a testérzeteket, a belső folyamatainkat, a szív ügyeinkkel foglalkozunk, ismerkedünk az együttérzéssel, (ön)elfogadással. Ízlelgetjük a kedvességet, az (ön)szeretetet.

Nem szoktunk hozzá, hogy így figyeljünk magunkra, talán ahhoz sem szoktunk hozzá, hogy egyáltalán figyeljünk.

Sokan élik meg kudarcként a koncentrálás nehézségeit, vagy hogy a gyakorlás nem úgy alakul, ahogy szeretnék. Pedig egy új dolog elsajátítása gyakran ütközik nehézségekbe és időbe is telik míg az új elkezdi átalakítani a régit.

Ezért érdemes ízlelgetni magunkban: „Újrakezdem.”

Elkalandoztam, máshol jártam, nem oda figyeltem, észrevettem és újrakezdem a gyakorlást. Nagy szerencse, hogy újrakezdeni bármelyik pillanatban lehet és annyiszor, amennyiszer szükséges.

Ugyanígy lehetőségem van erre a mindennapi életben. Egy rossz gondolat, egy rossz nap után, egy nehéz érzés, nehéz történés után. Újrakezdem. Lehet, hogy az újrakezdés egy sétával kezdődik, vagy egy csésze teával, vagy azzal, hogy rendet rakok az asztalomon.

 Ezek mind lehetnek az újrakezdés első pillanatai.

Újra tudom kezdeni minden pillanatban, és az új kezdet mindig bizalommal, lelkesedéssel, nyitottsággal jár. Ahelyett, hogy a régit húznánk magunkkal együtt az összes nehézségével, újrakezdjük. Reménnyel, hittel, optimizmussal. Újra, meg újra.

Eszedbe jutott valami ezzel az írással kapcsolatban? Írd meg..